SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ONLINE
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE HÍRPORTÁLJA
Kultúra napi megemlékezés a Fidesz és a megyei Fidelitas szervezésében

"A magyar kultúra az ország összetartó ereje" című megemlékezés helyszíne a hotel kiállítóterme volt, ahol Kiss Mátyás matyó népi iparművész "Isten áldd meg a magyart" (munkásságom és magyarságtudatom) című kiállítása is látható volt.
Az ünnepség Pregitzer Fruzsina színművésznő előadásával kezdődött, majd Dr. Vinnai Győző, a Fidesz MPSZ nyíregyházi frakcióvezetője köszöntötte a megjelenteket. A politikus többek között a Himnusz és a magyar nyelv jelentőségéről beszélt az érdeklődőknek, beszédében idézett Sólyom Lászlótól, de megemlítette Pécset, mint Európa Kulturális Fővárosát.
Sőt, Cleveland-et is szóba hozta, ahol a legnagyobb magyar közösség él az Amerikai Egyesült Államokban, és büszkén vállalják magyarságukat. "Úgy kellene élni minden magyarnak, hogy azt mondják ránk: Ez az ember kultúrlény!" - zárta beszédét Vinnai Győző, a Nyíregyházi Főiskola történelem tanára.
A Fideitas által kidoglozott ifjúsági stratégiában megpróbálnak megoldást találni a problémákra. "Olyan országban szeretnék élni, ahol a fiatalok létbiztonságban élnek" - fejtette ki Belicza László. Ez után Z. Tóth Sándor előadóművésztől hallhattunk egy különleges énekszámot, gitárral kísérve. Majd egyfajta aperitifként 3 rövidfilmet tekinthettek meg az érdeklődők, mielőtt mindenkit megvendégeltek egy tányér pörköltre és egy kis hazai pálinkára.
MCOnet-Kovács Tünde
Szép számú érdeklődő gyűlt össze a Park Hotelben
Az ünnepség Pregitzer Fruzsina színművésznő előadásával kezdődött, majd Dr. Vinnai Győző, a Fidesz MPSZ nyíregyházi frakcióvezetője köszöntötte a megjelenteket. A politikus többek között a Himnusz és a magyar nyelv jelentőségéről beszélt az érdeklődőknek, beszédében idézett Sólyom Lászlótól, de megemlítette Pécset, mint Európa Kulturális Fővárosát.
Dr. Vinnai Győző Fidesz frakcióvezető a Himnusz jelentőségéről beszélt
Sőt, Cleveland-et is szóba hozta, ahol a legnagyobb magyar közösség él az Amerikai Egyesült Államokban, és büszkén vállalják magyarságukat. "Úgy kellene élni minden magyarnak, hogy azt mondják ránk: Ez az ember kultúrlény!" - zárta beszédét Vinnai Győző, a Nyíregyházi Főiskola történelem tanára.
Belicza László, a Fidelitas Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökeis beszédet mondott
Ezt követően Belicza László, a Fidelitas Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke beszélt arról a nemrégen elkészült ifjúságkutatásról, ami szintén foglalkozik a kultúrával. A statisztika sajnos siralmas, a fiatalok pedig negatívan látják a jövőjüket. A fiataloknak Budapesten még van lehetőségük kulturális életet élni, de szabolcsban és a kisebb városokban az intézményi hálózat és az anyagi helyzet sem adott.
A Nyíri ÁFK Egyesület rövidfilmjeit is megtekinthették az érdeklődők
A Fideitas által kidoglozott ifjúsági stratégiában megpróbálnak megoldást találni a problémákra. "Olyan országban szeretnék élni, ahol a fiatalok létbiztonságban élnek" - fejtette ki Belicza László. Ez után Z. Tóth Sándor előadóművésztől hallhattunk egy különleges énekszámot, gitárral kísérve. Majd egyfajta aperitifként 3 rövidfilmet tekinthettek meg az érdeklődők, mielőtt mindenkit megvendégeltek egy tányér pörköltre és egy kis hazai pálinkára.
MCOnet-Kovács Tünde
Információ:
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
2008.December 14. Unió Arca Döntő Maribo Táncverseny Budapest...
Partnerek
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu