Helyi Hírek Helyieknek
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ONLINE
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE HÍRPORTÁLJA

Keresés az archívumban:
OK
Menü
Nyíregyháza online
MÖOSZ online
Nagy fegyvertény volt
Miután az Európa Liga selejtezőjének a visszavágóján is a DVSC-TEVA győzött 2-1-re a bolgár Litex Lovecs ellen, bejutott a csoportkörbe, ahol a holland PSV, az olasz Sampdoria és az ukrán Metalist lesz az ellenfele. Herczeg András klubmenedzser szerint nagy fegyvertény a csoportkörbe jutás. Ám a Loki már a Videoton elleni vasárnapi rangadóra készül.


Czvitkovics Péter, a Loki középpályása


- A kinti mérkőzéstől azt kaptuk, amit vártunk, az első félidőben riválisunk nagy nyomás alatt tartott minket, de csak a félidő közepéig. Attól kezdve szervezetten és fegyelmezetten játszottunk és egy nagy helyzetet is kihagytunk. A szünet után már mi uraltuk a játékot, és megérdemelten győztünk a bolgár bajnok ellen, amit nagy fegyverténynek tartok, hiszen bejutottunk az Európa Liga csoportkörébe. Ahol pokolian kemény riválisaink lesznek. Külön pikantéria, hogy a PSV csapatában játszik az egykori nevelésünk, Dzsudzsák Balázs. Azt jelenleg még ne tudhatjuk, hogy hol lesznek a hazai mérkőzések, mert információim szerint az UEFA már nem járul hozzá Nyíregyházához. De máris a Vidi ellen készülünk, a vasárnapi rangadóra. A Vidi most előnyösebb helyzetben van, hiszen csak a rangadóra kellett készülnie, mi viszont csütörtökön játszottunk, és rengeteg utaztunk. Kérdés, hogy ez mennyit vett ki a játékosainkból - mondta Herczeg András.

Forrás: www.sportandmedia.com

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  1 2345
6 78 9101112
13141516 171819
202122232425 26
272829    

Miss Universe 2005 - Bangkok Döntő II.
Partnerek
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu