Helyi Hírek Helyieknek
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ONLINE
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE HÍRPORTÁLJA

Keresés az archívumban:
OK
Menü
Nyíregyháza online
MÖOSZ online
Döntetlen a Ligakupában
A labdarúgó Ligakupa középdöntőjének az 5. fordulójában, a Videoton FC a Budapesti Honvéd otthonában 1-1-es döntetlent ért el. A továbbjutás szempontjából az eredmény lényegében már nem számított, hiszen az A csoportban a Debrecen már elsőként végzett. A Vidiben a mérkőzésen az első keretből csak a kapus Tujvel és Lencse lépett pályára. A piros-kékek gólját a 14. percben Lelkes lőtte 15 méterről, majd az 54. percben Sötétet kiállították, így az emberelőnyben játszó Honvéd a 73. percben Palásthy találatával egyenlített. Varga István, a találkozón pályára lépő NB II-es Vidi vezetőedzője elégedett volt a látottakkal.

- A Budapesti Honvéd első keretéből a kapust is beszámítva nyolc futballista játszott ellenünk. Ez viszont nem látszott meg a pályán, a játékon. Sokáig 1-0-ra mi vezettünk, s ezen kívül is nagyon sok helyzetünk volt, de ezek kimaradtak. Aztán a második félidő elején Sötétet túl szigorúan kiállította a játékvezető, s attól kezdve az eredmény megőrzésére törekedtünk. Ami viszont egy egyéni hiba miatt nem sikerült. Nálunk voltak kifejezetten jó egyéni teljesítmények, így például Papucsek és Margitics említhető, de mindenki megtette a magáét. Mórinak és Lencsének is több gólhelyzete volt, de sajnos egyikük sem tudott élni a lehetőséggel. Összességében elégedett voltam a csapattal - mondta Varga István.

Forrás: www.sportandmedia.com

<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  1 2345
6 78 9101112
13141516 171819
202122232425 26
272829    

Csom Nikolett - Penthouse Szépség I.
Partnerek
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu