Hírek

Program indult a korai iskolaelhagyás ellen

Program indult a korai iskolaelhagyás ellen

A Kisvárdai Szakképzési Centrum több mint 520 millió forintos programot indított a korai iskolaelhagyás csökkentésére, a szakképzésben tanulók alapkészségeinek fejlesztésére.

Szőke Enikő projektmenedzser elmondta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly szeptemberben hirdette meg a pályázatot, melynek célja, hogy csökkentsék a 11,4 százalékos iskolaelhagyási arányt, illetve a mintegy 30 százalékos lemorzsolódási arányt. A kiíráson az öt intézménnyel rendelkező mintegy háromezer diákot oktató Kisvárdai Szakképzési Centrum több mint 521 millió forintot nyert el.

 

Program indult a korai iskolaelhagyás ellen

A korai iskolaelhagyás csökkentésére, a szakképzésben tanulók alapkészségeinek fejlesztésére indított programot a Kisvárdai Szakképzési Centrum

 

A 2020-ig tartó programba elsősorban a hátrányos helyzetű roma diákokat szeretnék bevonni, a 9. évfolyamon tanuló diákok számára készség- és kompetenciafejlesztő foglalkozásokat, pályaválasztási tanácsadást szerveznek, a bevont tanulókból pedig úgynevezett tanulói csoportokat alakítanak ki - ismertette Szőke Enikő. A projekt keretében szakértői munkacsoportot hoznak létre, a pedagógusok továbbképzéseken vehetnek részt, az eszközbeszerzések segítségével pedig a tanulók megismerkedhetnek például a 3D-s technológiával, a robotépítéssel és a lézertechnológiával is. A programban emellett drogprevenciós és mentálhigiénés foglalkozásokat és tehetséggondozási tevékenységet egyaránt indítanak majd.

 

MTI/T.D.

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink