Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Vezető Hír

Biztonságosabbá teszik a Felső-Tisza vidékét

Biztonságosabbá teszik a Felső-Tisza vidékét

Árvízvédelmi szempontból nem volt túlságosan biztonságos a tivadari híd és környéke. A meder ugyanis, melyet a töltések határolnak, szűk és kanyargós is a híd és az üdülőrész között. Ezt a gondot igyekeznek most orvosolni a szakemberek.

Komoly problémát jelent a Felső-Tisza vidékén a tivadari híd és környéke az árvízvédelem tekintetében. Ezen a területen a töltésekkel körbevett meder összeszűkül és kanyargós is a híd és az üdülőterület között, amely hidraulikai szempontból sem számít kedvezőnek.

Az szűkösség és a kanyargósság megmarad a híd alatt is, amely a vízáramlást is lassítja, így a szűkület visszaduzzasztó hatás is igen jelentős – tudatta a szon.hu.

Most azonban két közös projekt is igyekszik javítani a helyzeten: az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) projektjei a tivadari hidat és környezetét, valamint a híd feletti szakaszt érintik.


Folyik a munka a Felső-Tiszánál 

Mindkét esetben árvízvédelmi védvonalakat készítenek és csökkentik a terhelést.

Gacsályi József, a FETIVIZIG területi képviselője elmondta: a magyar állam és az unió támogatásával, 7, valamint 10 milliárd forintból jön létre a beruházás.

A Felső-Tisza ezen része az egyik leginkább veszélyes szakasz az árvizek szempontjából, így a fő cél az, hogy növeljék az árvízvédelmi biztonságot, csökkentsék az árvízi kockázatot, hiszen meg kell védeni az embereket és javaikat – írta meg a szon.hu.

A cél az, hogy a tivadari hídnál és környékén megnyissák a hullámteret, illetve magasítsák és szélesítsék a töltéseket.

Kisar, Tivadar és Nagyar területén zajlanak a fejlesztések, az érintett települések azonban nem lesznek betonfallal vagy földművekkel elválasztva a Tiszától, mobilgátat alakítanak ki, ezzel a folyó és a helyiek ugyanúgy egységben maradnak, mint eddig - árulta el a szakember.

Az árvízi biztonságot komoly mértékben növelik majd – szükség van a fejlesztésekre, melyek keretében a töltéseket a folyó bal partján 7,8 kilométeren, a jobbon pedig 1,8 kilométeren fejlesztik a hídig – adta hírül a szon.hu.

A másik projekt esetében a Tiszakóród és Magosliget közötti szakaszt készítik: a töltésmagasítást 23 kilométer hosszan végzik el, burkolatot tesznek rá, zsilipeket építenek át. A 2019-ig lezáruló projektek keretében a partvédelemre is elkülönítettek pénzt – írta a szon.hu.

Fotó: Galambos Béla

B.A.

Ász Hír

MÖOSZ Hírek

Bulvár hírek

Partnereink